A zenekarról



dsc_00280001_400A BIBUCZI együttes 1992-ben zenetanárokból alakult. 1994-ben megjelent egy saját lemezünk /kazetta/, melyen népszerű magyar slágereken kívül saját szerzeményeket is játszottunk. Talán a lemeznek köszönhetően, talán annak, hogy zenekarunk az addig játszott rendezvényeken is maximálisan kitett magáért egyre népszerűbb lett Békés megyében és a megyehatáron kívül is. Egyre több fellépésünk volt (van). Repertoárunk az évek folyamán egyre bővült. Manapság gyakorlatilag nincs olyan rendezvény /rock koncert kivételével/ melyen ne találnánk föl magunkat és ne tudnánk kiszolgálni a közönségünk minden zenei jellegű igényét. Játszunk régi nosztalgia slágereket, jazz standardokat, mulatós /búsulós/ zenét, 70-es 80-as évek zenéjét, és mai futó slágereket egyaránt.
Hangszereléseinkben próbáljuk a három fős zenekarunkból adódó lehetőségeket minél inkább kibővíteni, a kötöttségeket a technika segítségével a lehető legalacsonyabb szintre csökkenteni.

Hangszereink, hangosító berendezésünk maximálisan megfelelnek a kor követelményeinek. A 2007-ben vásárolt új hangtecnikai berendezésünk bármilyen beltéri és szabadtéri rendezvény hangosítására egyaránt alkalmas. Terveink között szerepel, zenekarunk új profiljaként különféle szabadtéri rendezvény (falunap, kisebb fesztiválok) teljeskörű lebonyolítása, mely magába foglalja az utcabáli zenélésen és a gyermekműsoron kívül a rendezvény hangosítását, szervezését, műsorvezetését. Ezúton szeretnénk külön is felhívni a Tisztelt Látogató figyelmét együttesünk másik fő tevékenységi körére, a zenés gyermekműsorunkra, melyről bővebb információt a www.bibuczi.hu honlapon talál.

 

dsc_00850001_400
 
 
 
 
 Bischof Ildikó
(Bilentyűs hangszerek, ének)
 
 
 
 
 
 
 
dsc_01080001_400
 
 
 
 
Viczián István
(Ütős,-bilentyűs hangszerek, szaxofon, ének)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
dsc_02730001_400
 
 
 
 
Czirok Mihály
(Trombita, billentyűs hangszerek, ének)

 

 

 

Az elmúlt időszakban, zenekarunk a számos gyermek és kisebb volumenű rendezvény mellett, az alábbi nagyrendezvényeken működött közre: SZIME IX. Kongresszus bankett (Gyula), Falunap (Tiszasüly), Utcabál (Emőd), Aratónap, Iskolabál (Zsombó), Utcabál (Tiszatenyő), Henkel utcabál, Városnap, Iskolabál (Körösladány), Keresztény Értelmiségiek Szövetsége jótékonysági bál, Iskolabálak (Békés), Hungarotel Torna Club bál (Békéscsaba), Menedzserbál, Jótékonysági bál (Jászberény), Reneszánsz karnevál (Gyula), Iskolabál (Mezőtúr), Autó-Körös Kft. Ügyféltalálkozó (Békéscsaba), Pioneer Hi-Breed bankett (Szarvas, Bükkfürdő), BRKK partnertalálkozó (Békéscsaba), Hungarotel Zrt. bankett (Budapest), Linamar Nyrt. bankett (Békéscsaba), Rotary Club Egyesület jótékonysági bál (Békéscsaba, Gyula), Kolbászfesztivál (Békéscsaba), Szüreti napok, Iskolabál (Soltvadkert), Fiume Hotel (Békéscsaba), Gyulatourist rendezvények (Gyula), Falunap, Barackvirágünnep (Szatymaz), Iskolabál (Hódmezővásárhely), Répabál, Horgászbál (Szeghalom), Dombegyházi Agrár Zrt. bankett (Dombegyháza), Kék-fény bál (Szentes), Iskolabálak (Szarvas), Káposztafesztivál (Körösnagyharsány), Falunap (Egyek), Jótékonysági bálak (Gyomaendrőd).


www.bibuczizenekar.hu

 

Az oldalt a BIBUCZI zenekar megbízásából Balogh István készítette. Minden jog fenntartva! Készült: 2007.